A szeretőtartás okai

A párok ezer ok miatt megcsalják egymást. Néha van visszaút, néha nincs. Néha a szerető tesz élhetővé egy kapcsolatot, akármilyen furán is hangzik.

Lássunk egy tipikusnak mondható estet:

Cili és Dezső  hat éve ismerkedtek meg, két éve voltak házasok és még abban évben megszületett kislányuk. Dezső mérnök volt, szabadidejében pedig imádott modellezni. A hajómodellek gyártásába órákra bele tudott feledkezni. Cili az első évek szerelmi mámorán át rajongva nézte, ahogyan Dezső egyik elemet illeszti a másikhoz. Aztán lassan megváltoztak a dolgok. Miután lányuk is megszületett, Cili egyre inkább úgy érzete, hogy valami hiányzik, de akárhányszor jelezte Dezsőnek, hogy neki igénye lenne arra, hogy együtt legyenek „fáradt volt” vagy modellezett. Így az addig csodált modellezés is kettejük közé állt. Ezzel együtt a szexre sem maradt már sokszor "idő".

 

ro_zsa.jpg

 

        Dezső úgy emlékszik vissza ezekre az időkre, mint nagyon sok más apa is: „egyszerűen beleszerettem a kislányomba”. „Alig vártam, hogy hazaérjek a munkából és vele lehessek”. Esténként Cili viszont már nyűgös volt az egész napos babázástól, Dezső pedig a kislány lefektetése után a modellezésbe menekült az "egyre csípősebb" megjegyzések elől. Cili egyre frusztráltabban jelezte igényét arra, hogy férje vegye észre, hogy "ő is létezik", Dezső pedig egyre frusztráltabb lett szintén, hogy neki még itthon is „teljesítenie kell” az egész napos robotolás után. Mindezek után "nem csoda", hogy Cili egy munkahelyi buliban összejött egy közeli kollégájával, aki már régóta csapta neki a szelet.

        Ezzel abszurd, de logikus módon átmenetileg nagy teher került le a kapcsolatról. Dezső úgy emlékszik vissza arra a fél évre, hogy jobb volt otthon a hangulat, szivesebben járt haza. Cili pedig már nem követelte annyira Dezsőtől az intim együttléteket. Egész jól ment a dolog addig, amíg Cili véletlenül nyitva nem hagyta a gmail fiókját...

        Amikor eljöttek hozzánk, érzelmileg fényévekre voltak egymástól. Leültek a kanapé két oldalára, mintha egy szakadék választaná a párt ketté. Mindketten mélységesen sértettnek és megalázottnak érezték magukat. 

Mi is történt kettejük között..

Folyt köv:

http://tarsam.blog.hu/9999/12/31/az_a_bizonyos_harmadik_szereplo_2_resz