Nem kell pszichiátriai esetnek lennünk ahhoz, hogy több személyiségrészt fedezzünk fel magunkban: mindannyiunkban vannak különböző működésmódú én-részek, melyeknek megvannak a maguk szükségletei. Önmagában nincs gond azzal, hogy több én-részünk van, egészen addig, amíg jó összhangban élnek egymással. Érdemes kielégíteni mindegyiket és integrálni őket, hogy harmóniában tudjunk élni önmagunkkal, a kapcsolatainkban és a mindennapi életünkben. 

Azonban nagy belső feszültséget élünk meg, ha a részeink ellentmondásba keverednek egymással.

Sokszor az egyik részünk elnyomja a másikat. Például ha valaki keményen dolgozik, teljesít és meg akar felelni, elnyomja azt a részét, amelyik szeretne pihenni és semmit tenni. Vagy ha valaki 24 órában felelősségteljes komoly felnőttként viselkedik, akkor sosem elégül ki a felszabadult, játékos gyermeki része. Ilyenkor az elnyomott rész kerülőutakon keres kielégülést: pl. baleset vagy betegség kényszeríti pihenőre, vagy éppen alkohol hatására fellazul a kontroll, őrült és felelőtlen dolgokat kezd csinálni. Életutunkat végiggondolva könnyen nyomára bukkanhatunk, hogy mikor és miért kezdtük el elhanyagolni ezeket a részeinket. Szeressük és gondozzuk inkább őket, hogy ne kelljen váratlanul teret követelniük maguknak.

Párkapcsolatokban gyakori példa, hogy a kapcsolat fenntartása érdekében az egyik fél folyton alkalmazkodik, megfelel, segít, a másikra figyel, de nem fejezi ki és nem is elégíti ki saját másik részének azt a szükségletét, hogy önmaga legyen/szabad legyen/dühös legyen, stb. Ilyenkor azt érezzük, hogy nem vagyunk igazán önmagunk, mivel egy fontos részünket elhanyagoltuk. Az elnyomott/elhanyagolt részünk időzített bombaként bármikor berobbanhat: hirtelen megcsalásban, váratlan elköltözésben, vagy dührohamban, akár testi tünetek formájában nyer teret magának, ha nem próbáljuk meg integrálni személyiségünkbe és kapcsolati működésünkbe. 

Sokszor a részek ugyanakkora erővel lehetnek jelen egymás mellett, ezzel teljesen összezavarják a viselkedést. Kapcsolati problémák esetén például sokszor találkozunk azzal, hogy egy részünk vágyik a stabil tartós párkapcsolatra, de egy másik részünk szabadságot és függetlenséget akar, és mind a kettő ugyanazzal az intenzitással, tudatosan van jelen, ezért komoly belső küzdelmet, intrapszichés konfliktust élünk meg. Lehetséges, hogy a kapcsolatot igenlő részünk mellett van egy másik részünk, aki fél az elköteleződéstől vagy az intimitástól, aki védi magát a csalódástól és a veszteségtől, vagy egyszerűen csak nehezen vesz részt a tartós kapcsolatok megszokott mindennapjaiban, mert izgalmakra és kalandokra vágyik.

Gyötrő tud lenni a kérdés: mit válasszak? A szabadság, szerelem és kaland új lehetőségét vagy a tartós biztonságos kapcsolatot? Ez esetben a szabadságra vágyó részünk azzal a hiedelemmel kapcsolódik össze, hogy a párkapcsolat leköt, korlátoz, megfoszt a szabadságunktól, és a szabadság egyedül kapcsolaton kívül valósítható meg. Ugyanakkor másik részünk vágyik a kapcsolat pozitívumaira, melyek alapvető szükségleteket elégítenek ki: biztonság, intimitás és szeretetigény, figyelem, meghittség, otthonérzés – ezek miatt nehéz lemondani is róla. Bármelyik részünkre hallgatunk, a másik részünk hiányt él meg. Ha nagyon nagy az ambivalencia, akkor kialakulhat egy „se veled se nélküled” állapot, ahol ismétlődő szakítások és kibékülések kísérik a kapcsolatot. Vagy pedig a kapcsolaton belül maradunk, de szenvedünk, mert nem tudjuk, hogyan elégítsük ki kaland és szabadságvágyunkat.

Hogyan oldhatjuk fel ezt a belső konfliktust, anélkül hogy szakítanánk?

• Ne adjuk fel a számunkra fontos dolgokat a másik kedvéért, vagy akár vonjuk be őt is.
• A saját életünket színesítsük olyan tevékenységekkel, emberekkel, amik/akik megadják a szabadság érzését.
• Ne várjunk mindent a párunktól: nem biztos, hogy a kapcsolaton belül kell kielégítenünk kaland, izgalom és újdonságigényünket.
• Töltsünk külön több időt, hogy újra és újra vonzónak és izgalmasnak lássuk párunkat, és ő is minket.
• Nézzünk szembe vele, hogy ez a probléma minden későbbi kapcsolatunkban ugyanúgy el fog kísérni minket, ha most nem oldjuk meg.
• Tegyük mérlegre az értékeinket: biztonságérzet vagy szabadság: nem biztos, hogy a kettő teljesen kizárja egymást.