35 éves korunkra jellemzően a következőképpen módosul a gyermekvállalással kapcsolatos esetleges bizonytalanság:

• az a hiedelem, hogy még tíz év van szülni, ötre csökken
• részben emiatt még nagyobb teher rakódhat a párkapcsolatokra
• néhány férfi eleve csak ezt a dilemmát látja, ha egy ilyen korú nőre néz
• egyre többen tolják szembe a babakocsit, ami akkor is elbizonytalanító érzés ebben a korban, ha nem különösebben akar valaki gyereket.

Sok 35 körüli nő arra jön rá, hogy nem arról van szó, hogy akar vagy nem akar gyereket, hanem hogy egy élethelyzetben akar vagy képes valaki szülni. Tehát mind a kapcsolat légköre, potenciálja, mind a másik fél együtt hozza létre azt a közeget, amelyben megfogan egy gyerek gondolata. Sokaknak persze semmiféle ilyen közeg nem könnyíti meg a dolgát, mégis szül: teherbe esik egy bizonytalan státuszú kapcsolatban, vagy partnere ellenérzései mellett, vagy két kapcsolat között és megtartja. A nők egy másik csoportjának azonban sokkal fontosabb a biztonság és kevésbé központi a gyerek, ezért talán eleve kisebb eséllyel kerülnek ilyen helyzetbe.

Mi vár arra, aki hajlamos túlgondolkodni a kérdést?

Márpedig a kutatások szerint a gyermektelen nőknek szignifikánsan nagyobb az IQ-ja, ami persze talán csak azzal függ össze, hogy kevesebb értelmiségi nő szül, szóval ezek a nők elég sok gondolatot fognak áldozni a kérdésre. Számba veszik az összes érvet és ellenérvet, mélyen vizsgálják magukban a gyermek iránti vágyat, végiggondolják a gyermek felnövekvésének állomásait, és lehet hogy azért is, mert valamiféle “anyai ösztön” mérsékeltebb lángon ég bennük, de igen racionálisak tudnak maradni eközben. Pontosabban különféle arányban keveredhet bennük a racionalitás és a gyerekvágy: nem lenne rossz egy bébi, de nem minden áron.

Bizonyos kutatásokból az is kiderül, hogy a gyerekparát nem átélő nők nem gyerekkori traumáik, saját alkalmatlanságérzésük, karriervágyuk vagy üvegházhatástól való félelmük miatt nem vágynak gyerekre. Még csak nem is igaz, hogy nem vágynak rá, pusztán jó nekik úgy is, ahogy van. És ez az alaphangoltságuk egészül ki a fenti felismeréssel, hogy ha mégis olyan élethelyzetbe kerülnek, ahol minden klappol gyerektémában, akkor simán szülni fognak. Mert ezek a nők nem harcos nemszülők, hanem az esetlegesség nyitottvégűségében úsznak, felelőtlenül élnek bele a világba – fogalmaznak mások.

Persze szembetalálkozni a babakocsit toló gimis osztálytárssal, pláne a hét évvel fiatalabb kolléganőkkel, önreflexivitásra késztető tapasztalat. Főleg, ha olyanok is elkezdik finoman azt kérdezgetni, hogy „nem félsz, hogy meg fogod bánni”, akik eddig hozzájuk hasonlóan lazán álltak a kérdéshez. Annyira azonban koránt sem feltétlenül szoronganak ezek a nők, hogy direkt olyan pasit keressenek, „akinek szülni lehet”. Persze vannak olyanok is szép számmal, akik igen, ők gyakran egyik pillanatról a másikra, vagy egyre határozottabban valóban elkezdenek apák után nézni.