Sokan úgy tartják, hogy a szerető felbukkanása mindig tünet: tünete annak, hogy valami hiányzik a kapcsolatból, vagy rejtett negatív érzéseink vannak a másikkal szemben, vagy nem fordítunk elég energiát arra, hogy minőségi időt töltsünk együtt, a sok munka, a gyerekekkel való foglalatoskodás elsodor egymástól. Sokszor így is van, de korántsem minden esetben. 

Téves elvárások a házasságunktól

Az elmúlt száz évben sokat változott a házasság intézménye: már nem szüzen lépünk oltár elé, hogy a házassággal együtt a szexualitás birodalmát is felfedezzük. Számos kapcsolat, szakítás, szexuális tapasztalat után döntünk úgy, hogy többet nem fogunk másra nézni, mert „megtaláltuk az igazit”. Most már nem kell tovább keresni. A mások iránti szexuális vágynak csodálatosképpen egy pillanat alatt fel kellene szívódnia. De valóban fel tud szívódni? Ráadásul egy életre?

Soha annyi elvárásunk nem volt a házassággal kapcsolatban, mint ma. Férjünk, feleségünk egyszerre biztosítsa a biztonságot, stabilitást, kiszámíthatóságot, de közben legyen izgalmas, meg tudjon lepni újra és újra! A szeretet maradjon feltétel nélküli, a szex izgalmas, a párom legyen a legjobb barátom, viseljen el tőlem mindent és soha ne unjon meg!

A szerető mint tünet teória azt feltételezi, hogy létezik ilyen tökéletes házasság, elvárhatom, hogy elvárásaimat kielégítse egyetlen kapcsolat.

Saját másságunkkal való találkozás

Sokan, amikor megcsalják párjukat, nem tőle fordulnak el, hanem attól, akivé váltak. Nem is szeretőt keresnek, hanem önmaguk egy új, vagy régen elfelejtett verzióját: akire vágynak, aki szexinek érzi magát. A szeretővel való kapcsolatban a „másság iránti” szomjban nem a szerető mássága az elsődleges, hanem a sajátom: saját magam élem meg valaki másnak.

Amikor társat választunk, vele együtt egy (élet)történtet is választunk. De mindig ott fog bennünk motoszkálni, hogy milyen más életeket élhetnénk még. A  szeretővel életre hívott párhuzamos univerzumban egy soha nem élt élet, egy soha nem ismert identitás utáni nosztalgia fejeződik ki. Márpedig ez a nosztalgia mindannyiukban ott motoszkál: hogy talán az életünk elhibázott, hogy az autentikus élet valahol máshol vár, valaki mással tökéletesen boldog lehetnék. Ez a vágy visszhangzik az afférok utópikus, soha be nem teljesülő fikciójában.

Az afférok alternatív valósága a szükségszerűen prózai életbe fantáziát, fantasztikumot, szürrealitást visz: „tényleg éppen egy kocsi hátsó ülésén szexelek ezzel a pasival?” Az érzés, hogy „képes vagyok erre” kettős jelentést vesz magára: hogyan vagyok képes ilyesmire? illetve igen, képes vagyok rá, meg merem tenni!  

Energia hazavitele

„Ki vagyok én? Nem ismerek magamra!” – Talán éppen ezt az érzést keresik az emberek, miközben a szeretőjükkel vannak. Ezért szokta a harmadik szereplő megjelenése paradox módon a házasságot is felvillanyozni, újra megtölteni élettel. Illetve ez lehet a potenciálja, ha haza tudjuk vinni az (újra) megtalált energiát, a szerető által katalizált játékosságunk, őrültségünk legalább kis töredékét.

Sokaknak, akik szeretői viszonyt kezdenek, eszük ágában sincs elhagyni párjukat. A viszony titkossága, beteljesíthetetlensége, izgalma vonzza őket. Azért tudunk annyira vágyni – szexuálisan – a másikra, mert nem kaphatjuk meg, csak a tiltott zónában. Sokan éppen olyan afférba bonyolódnak, ahol a harmadik egészen más világból jön, más generáció: olyasvalaki, akivel közös életet soha nem terveznénk. Nem is ezért találkozgatnunk vele. Ha mégis elhagyják egymásért a házasságot a felek, sokszor az új kapcsolat nem működik: a fikció varázsa elvész.

Illetve a facebook korában, amikor könnyen bukkanunk rá régi ismerősökre, egyre gyakoribb az exekkel folytatott szeretői viszony, ami különleges formában egyesíti az ismerős, biztonságos, mégis idegen, tiltott érzésvilágot. Ráadásul ezzel az egykori, fiatalabb életünk utáni nosztalgiánkat is valóra válthatjuk.

Természetesen minden házasságban vannak konfliktusok, problémák, hiányérzetek. Azonban nem biztos, hogy valóban ezekben találjuk meg a harmadik szereplő felbukkanásának okát, csak éppen itt a legegyszerűbb keresni. Pedig talán csak egzisztenciális megújulásra vágyunk. A szerető felbukkanása ilyenkor nem a házasságról, hanem magunkról szól. Az emberek azért is szakítják meg olyan nehezen szeretői kapcsolatukat, mert egy olyan énjükre találtak rá, amit nem akarnak elveszíteni. Pedig az az övék: ez az eleven, élettel teli, izgalmas valaki mi magunk vagyunk.

Elmondani, nem elmondani?

Erre nincsen jó válasz. Ha valaki az elmondás mellett dönt, az remélhetőleg megnyitja a kommunikáció új csatornáit a házasságban. A krízisek mindig a dolgok mélyébe engednek bepillantást. Sok pár ilyenkor folytatja a legőszintébb, leglényegibb beszélgetéseket, amelyben ki tudnak mondódni a frusztrációk, be nem teljesült igények, vágyak. Végre átbeszélhetik, hogy mit jelent számukra a hűség. Lehet-e több embert szeretni egyszerre? Meg tudunk-e tanulni újra bízni egymásban? Hogyan tudjuk összehangolni az érzelmi és erotikus igényeinket? Vannak-e olyan vágyaink, amelyeket a házasságunk nem tud betölteni? Le kell-e mondanunk róluk?

A házasságot nem lehet ideálképekre alapozni. Az ilyen beszélgetéseknek minden felnőtt párkapcsolatban meg kellene történnie, még mielőtt beüt a dráma.

Kivételesen a cikkhez merítettünk ihletet is:

 www.theatlantic.com/magazine/archive/2017/10/why-happy-people-cheat/537882/