Tudattalan életterveink avagy sorskönyveink (mint arról már sokat írtunk) olyan forgatókönyvek, amelyeket gyeremkkorunban a tapasztalataink alapján kezdünk írni, a valóságot ezek alapján érzékeljük vagy inkább gyártjuk magunknak, és felnőttként beteljesítjük: döntéseinket, párválasztásainkat, jövőről alkotott elképzeléseinket („mivé válhatok”, „hogyan fogom végezni”) meghatározzák. Részletesebben: Sorskönyvi párválasztásaink

A tranzakcióanalízis szerint 3 fajta sorskönyv létezik: győztes, vesztes és nem győztes. Lássuk ezeket!

Győztes: „meg tudom csinálni”

A győztes az, aki eléri a kitűzött célját, ráadásul boldogan és kényelmesen. Ha gyerekkoromban úgy határozok, hogy gazdag üzletember, anya vagy remete leszek, és ezt össze is hozom, akkor győztes vagyok, bármi is volt tehát a célom. A másik jellemzője ugyanakkor, hogy több választási lehetősége van a győztesnek, rugalmas tud lenni: ha az egyik dolog valahogyan akadozik, akkor újratervez, egészen addig, amíg végül sikeres lesz.

Vesztes: „úgyse sikerül”

A vesztes ezzel szemben sokszor mindent egy lapra tesz fel, és természetesen nem éri el a célját. Ez többféleképpen is megtörténhet. Például milliomos szeretne lenni minden áron, neki csak ez jelentené a győzelmet. Hiába lesz akár sok pénze, családja, de ha nem lesz milliomos, vesztesnek éli meg magát. Ennél érdekesebb, amikor milliomos is lesz, mégis boldogtalan marad vagy állandó gyomorfekéllyel küzd.

Sokszor úgy hangzik a vesztes gyermekkorban megfogant önbeteljesítő jóslata, hogy „amibe csak belefogok, biztosan belebukom”. Azután a felnőtt nekiáll, hogy végre is hajtsa sorkönyvi döntését.

Gyakori azonban például az olyan cél, ami kizárólag önsanyargatás vagy megfeszített küzdelem árán érhető el, ilyenkor lehet, hogy megvalósul ugyan az áhított cél, de addigra meglehetősen leamortizálódunk, és kérdés, hogy megérte-e a sok szenvedés.

A vesztes sorskönyveknek vannak azonban fokozatai. Enyhéről beszélhetünk például, ha vizsgákon megbukunk időről-időre, vagy visszatérően ugyanolyan konfliktusba kerülünk a főnökünkkel vagy a párunkkal, de ezeket legalább újra és újra meg lehet beszélni a barátokkal egy sör mellett (ez például egy rejtett haszon, de erről majd a játszmáknál írunk részletesebben). Közepes, amikor valaki az állását is újra és újra elveszíti a konfliktusai miatt. És súlyos, amikor már betegségbe, halálba vagy törvénnyel való összeütközésbe torkollik a tudattalanul vesztére bazírozó játákos ügyködése. Például, amikor sorozatos bukásai, vagy a munkahely elvesztése miatt klinikai depresszióssá válik vagy öngyilkos lesz valaki.

Nem győztes: a középutas

Ő nem vállal nagy kockázatot, így nem lesznek nagy sikerei, de nagy bukásai sem. Banális életet él, szépen menetel felfele a ranglétrán, eljut egy középvezetői szintre. Nyugdíjasan pedig majd elmorfondírozik azon, hogy „lehetett volna régióvezető is, ha akkor, ott, azt teszi, de jól van már ez így”.

Persze ennél bonyolultabb a helyzet. Lehet, hogy valaki a munka területén győztes, de a magánéletben vesztes sorskönyvet visz. Lehet, hogy ami kívülről vesztesnek tűnik, az az átélőjének győztes, vagy éppen fordítva. És sokan sokfélét viszünk, és egyikből a másikba fordulhatunk a minket érő események és az önismeretünk fejlesztése nyomán! Lehet, hogy negyven évesen nem győztesként vagy vesztesként tekintünk magunkra, de akár terápia segítségével, levetkőzve lájt depressziónkat, ami miatt mindent kicsit szürkébb árnyalatban láttunk, fokozatosan elkezdjük más színben látni a dolgokat. Felismerhetjük például, hogy nem tudtunk örülni a sikereinknek. És ekkor visszafelé is átíródik a sorskönyvünk, nem csak az, ami előttünk áll!