Géza és Lili harmincas, nagyon helyes pár, két éve házasok. Ahogy az lenni szokott, egészen máshogy látták a problémájukat. Géza szerint Lilinek „fel kéne nőni és tenni a dolgát”, vinni a háztartás egy részét: mosni, takarítani. Lili viszont azt hiányolta, hogy „nem beszélgetnek eleget”, és „nagyon egyedül érzi magát a kapcsolatban”. Ahogy Géza fogalmazta: „otthon fut a háztartás, ő meg beszélgetni akar”.

Honnan érdemes nekifutni, tanakodtunk pszichológusok, hol kapcsolódik össze a pár nagyon különbözőnek tűnő problémája?

Kapcsolatuk elején Géza élvezte, hogy ő a férfi, az ő kezében van a kontroll, ő dönt a közös ügyekben, ráadásul könyvelő volt, örömét lelte közös életük aprólékos megtervezésében, Lilinek pedig kényelmes volt, hogy nem kell izgatnia magát semmi miatt, nem kell felelősséget vállalnia, járhat táncórákra, vásárolgatni, moziba a barátnőivel. Azonban amikor összeköltöztek, egy kicsit megváltoztak a dolgok. Gézának már nem volt olyan kényelmes, hogy Lili mindent ráhagy, és próbálta volna a feladatok egy részét átadni párjának. Azonban Gézának (az érzelmileg hideg és elutasító apjával való gyerekkori kapcsolati minta alapján) nagyon nehezére esett bármit is kérni valakitől. Ezért ahelyett, hogy azt mondta volna: „Lilikém, kérlek mosogass el, tegnap én mosogattam”, akár három napig is várt, hogy Lili magától észbe kapjon, és rendbevágja a konyhát. Lili viszont „rá volt szoktatva”, hogy nincsenek ilyen kötelezettségei, ezért Géza passzív agresszív kommunikációs technikája, tehát, hogy csendben és sértődötten vár, hogy párja megtegye, amire ő gondol, nem vezetett eredményre.

        Szép fokozatosan tehát kialakult a helyzet, amiben Géza összeszorított foggal, frusztráltan és haragosan hallgat otthon (hiszen nincsen elmosogatva, de ő képtelen kérni), Lili pedig (aki észre sem veszi a mosatlanul álló halmokat, hiszen sokáig nem is várta ezt el tőle senki) attól szenved, hogy nem beszélgetnek és Géza érzelmileg megközelíthetetlen.

        Gézát megtanítottuk kérni, ezzel közelebb hozva saját vágyainak és érzéseinek felismeréséhez, és megtapasztalta, hogy a nyílt kommunikáció sokkal célravezetőbb, mint hogy kényelmesen fürdőzünk jogosnak vélt haragunkban és a másiktól elvárjuk, hogy olvasson a gondolatainkban. Lilit pedig arra sarkalltuk, hogy vállaljon felelősséget ő is életükért, hiszen most már közösen kell irányítaniuk azt, és alakítsák ki közösen a felelősségi köröket.