Gréti és János sok dologban hasonlítottak. Ápolták a környezetüket, nagy gondot fordítottak az otthonukra, együtt jártak kondizni, moziba, társaságba. Egyetlen kis bibi volt csak, hogy Gréti „még mindig nem szokott le a cigiről”. Amikor eljöttek hozzánk, János semmilyen más problémát nem tudott megnevezni kettejükkel kapcsolatban. Grétivel már más volt a helyzet, ő kevesellte az intim együttléteket, de a maga részéről, „köszönte szépen, imádott dohányozni”.

Hűha, már megint egy pár, akinek a „hozott problémája” nagyon két felé tart, gondoltuk magunkban.

Ahogy elkezdtük feltárni a gyermekkorból hozott örökséget, hogy megértsük, mi is van a háttérben, Jánosról kiderült, hogy gyermekkorát autoriter apja árnyékában töltötte, aki mindig beleszólt János ügyeibe. János felnőttként sikeres bankos lett, egy tucat embert irányít.

Grétiről megtudtuk, hogy még kamaszkorában elveszítette a szüleit egy tragikus balesetben, akikkel nagyon jó kapcsolata volt, és akik erős dohányosok voltak. Sok évébe telt Grétinek feldolgozni a traumát, és akkoriban kezdett el dohányozni is. Bár a huszas éveiben láncdohányos volt, az elmúlt években, „amióta túl van a harmincon, már csak napi 5 szál lájt cigit enged meg magának”. (Azért ez is valami, gondoljuk). Gréti elmondja azt is, hogy a cigaretta illata a mai napig a szüleire emlékezteti.

        Gréti lelkileg valamennyire ottmaradt kamaszkorában. Az akkor átélt trauma miatt hirtelen fel kellett nőnie, ami megakadályozta abban, hogy a kamaszkor normatív krízisét, ami fontos az identitás kialakulásához, megélje. Ezért benne maradt a kiéletlen kamaszkori lázadás is. Ez a lázadós, nosztalgikus-traumatikus cigarettázás ütközik János kontroll-igényével, amit szintén gyermekkorból hoz: a kontrolláló apai minta beépítésének eredménye. Úgy érzi, Gréti akkor lenne igazi társa, ha leszokna a cigiről. A cigarettán keresztül igyekszik kontrollálni őt, és azzal, hogy a dohány szagra való hivatkozással nem közeledik hozzá, bünteti őt.

        Szépen lassan megértjük, együtt a párral, hogy Gréti cigarettához való ragaszkodása nem a nikotinról szól. Hanem arról, hogy Gréti így tartja fenn a kötődést a szüleihez lelki értelemben, ugyanakkor szimbolikusan ez is akadályozza abban, hogy az új kötődést a párjával el tudja mélyíteni. A másik oldalon azonban ezzel lázad János túlkontrolláló attitűdje ellen: a cigarettázással von falat szimbolikusan autonómiája köré, azt az árat fizetve érte, hogy nem kapja meg a vágyott intimitást.

        Miután ezt feltártuk, János hajlandó volt arra, hogy elnézze, ha Gréti 1-2 szálat elszív naponta, bulikban esetleg többet is. Gréti azonban most, hogy "engedélyt kapott" a dohányzásra, és már nem kellett ezzel lázadnia, egyik napról a másikra leszokott.