Mi van, ha elborul az agyam?

agressziókezelés egymás között

nicolas_bruno.jpg

foto: Nicolas Bruno

Bármennyire szeretnénk behúzni egyet a zajos szomszédnak, ordítani a pincérrel, vagy falhoz vágni a síró csecsemőt, a legtöbben nem tesszük meg. Az emberrel szembeni tettleges erőszak erős belső tiltás alatt áll, és általában tudjuk is kontrollálni magunkban. Vannak, akik heves pillanataikban ordítanak, csapkodnak, tárgyakat törnek, a falba öklöznek, vagy magukat bántják. Ez a fajta kontrollálatlan indulatkitörés azonban hasonlóan ijesztő és romboló tud lenni. A verbális agresszió sem megfelelő forma: amikor a másikat hibáztatjuk, leszóljuk, kritizáljuk, fenyegetjük, sértegetjük, parancsolgatunk neki. Választhat valaki kisebb, látszólag ártatlan szelepeket is: a káromkodás, szitkozódás, fröcsögés mind jó erre, csakhogy nem könnyű együtt lenni olyasvalakivel, aki folyton puffog.

Ha viszont elfojtjuk indulatainkat, akkor számos egyéb kerülő úton jelenik meg: szorongás, pánik, kényszeres cselekedetek, fóbiák formájában. Akár testi tüneteket is létrehozhatunk általa: hasmenés, szívdobogás, gyomorégés, vérnyomás-problémák, stb.

Az egyik leggyakoribb probléma a párkapcsolatokban is az agresszió kezelése. Nem mindegy mit kezdünk saját agressziónkkal: hatékony levezetése és feldolgozása rendkívül fontos a társas együttélés illetve a pszichés- és testi jóllét szempontjából. Számos formában tudjuk dühünket nem megfelelő módon kiélni, elnyomni, magunk ellen fordítani, vagy áttolni olyasvalakire, aki nem szolgált rá. Nagy kihívás indulatainknak szociálisan is elfogadható medret találni.

A bennünk lévő agresszív indulatokat nehéz elrejteni a hozzánk közel állók elől.  Az agresszió természetes része az emberi működésnek, egyesek szerint veleszületett ösztönkésztetés. Általában akkor tör fel bennünk, ha a frusztráció ér, vagy sarokba szorítva érezzük magunkat, fenyegetettségnek vagyunk kitéve, és mindezekkel szemben tehetetlenek vagyunk. Agresszív impulzusaink dühvé alakulnak, mellyel tovább bonyolódik bennünk a kérdés: kire haragszom? Magamra, a világra, a férjemre, a gyerekemre?

 Vannak kiélezett kapcsolati helyzetek, amikor nagy erővel jelentkeznek az agresszív impulzusok.

Az elhagyástól való félelem nagy agressziót válthat ki. Az ilyen típusú indulati örvény gyökerei valószínűleg a gyermekkorba nyúlnak vissza, de felnőttként is könnyen felütheti a fejét, amikor valaki elutasít, elhagy, bejelenti a szakítást, vagy megcsal. Egy számunkra fontos kapcsolat elvesztésétől való félelem, és a befolyásolhatatlanság tehetetlensége az őrjöngésig tudja fokozni az indulatokat.  Az elhagyástól való szorongás vagy a féltékenység sokszor nem indokolt esetben is megjelenhet a pároknál, így a mindennapi élet részét képezheti. Ilyen esetben érdemes terápiás segítséget kérni.

Egy másik kiélezett időszak a kisgyermek érkezése a pár életébe. Ennek a helyzetnek az a specialitása, hogy a kisbabára nem irányulhat a harag, rajta nem vezethető le a feszültség, mert pici és teljesen kiszolgáltatott. Így a szülők ott maradnak a frusztrációikkal és a saját tehetetlenségükkel: ha a baba sír, nem alszik, beteg stb. Mivel nincs „hibás”, nincs konkrét tárgya az agressziónak, így az elementáris erővel feltörő indulat nem talál medret magának. Nem véletlen, hogy ebben az időszakban megszaporodnak a párok közt a konfliktusok A rengeteg feszültség, aggodalom, szorongás által felgyűlő agresszió levezetéséhez nehéz felületet találni, és adódik a lehetőség, hogy a párunkra ömlesszük. Sok házasság megy tönkre, amikor gyermek születik, ha a kapcsolat nem bírja el az ezzel járó extra frusztrációt. A gyermek születése akár a bántalmazót is kihozhatja valamely szülőből, ha korábban sem tanulta meg valahogyan levezetni saját agresszióját.

Mihez lehet kezdeni a felgyűlt agressziónkkal? Hogyan lehet „helyesen” elvezetni?  

A kommunikáció a legfontosabb: megtanulni saját érzéseink felismerését és megfogalmazását. Megtanulni vádaskodástól és hibáztatástól mentesen kommunikálni. Megtanulni nem azonnal reagálni, indulatainkat kontroll alá venni: ne dobjuk oda magunkat az indulati örvénynek és ne érezzük feljogosítva magunkat, hogy megtehetjük ezt. Kisbabákkal kapcsolatban inkább lépjünk ki a helyzetből, hagyjuk el a szobát, lélegezzünk mélyeket, és csak akkor reagáljunk, ha valamelyest sikerült megnyugodni.

A sport sosem árt, közvetlen módon a küzdősporton keresztül is szelepelhet rengeteg indulat.

Relaxáció és/vagy meditáció hosszabb távon nagyon jó hatással van: persze ne közvetlen a frusztráló helyzetben kezdjük el, hanem a rendszeres gyakorlás által tudunk „kisimulni” és kevésbé borul el az agyunk, bármi történik.

Az énidő, a töltekezés a kisgyerekes párok esetében életmentő lehet. Muszáj annyira önzőnek lenni, hogy legyen saját program, amikor lenyugszunk, feloldódunk, kikapcsolunk. Ezen belül lehet sport vagy relaxáció is!

Összességében pedig egyfajta kognitív átkeretezésre van szükség: az elengedés és a nem akarás a két kulcsfogalom. Ha akarok valamit és nem megy, óhatatlanul frusztrálódom, jobb nem akarni, elengedni. Ebben az átkeretezésben szintén nagyon nagy segítség lehet a relaxáció, a sport és az énidő.