Nem ritkán a hozzánk forduló párok lényeges kapcsolati kérdése, hogy akarnak-e gyereket. Sokszor ez egy asszimmetrikus kérdés: az egyik fél inkább akar, mint a másik, vagy egyikőjüknek inkább közömbös, mint a másiknak. Illetve gyakran eltérő okok állhatnak a kétségek mögött a pár két tagjánál.

Amikor a terápiás célt fogalmazzák meg, az így fest: szeretnénk eldönteni, hogy vállaljunk-e/akarunk-e gyereket jelentős kétségeink ellenére. Van, aki úgy fogalmaz: azért vagyok itt, mert szeretnék akarni. A kétségek igen sokfélék, vegyünk sorra párat.

Párok esetén sokszor felmerül, hogy:

•   Nem kiteljesedésként fogják megélni a szülőséget, hanem a szabad aranykor végének. A gyerekvállalás szimbolikusan a fiatalságuk végét jelenti, esetleg saját szüleik szerepének felvételétől való félelmet.
•   Félnek, hogy szabad/harmonikus/izgalmas/kényelmes életünknek vége szakad: nem tudnak többé utazni, felborul a szépen bejáratott élet, nem tudnak  majd eleget aludni. Minden a gyerekről fog szólni.
•   Rámegy pár-létük: intimitásuk/szexualitásuk/egymás számára kitüntetett pozíciójuk a kapcsolatban: a vágy tárgya, a nő anyává válik, az apa kiszorul, mert az anya a gyerekkel lesz elfoglalva, az apa beleszeret a kislányába.

Egyéni kétségekként a következők fogalmazódnak meg gyakran (nőknél):

•   Ellenérzések (a félelemtől a viszolygásig) a terhesség testi vonatkozásaival kapcsolatban: a terhesség 9 hónapja mint teher, Alien-érzés, a test megváltozása. Félelem a szülés fájdalmától, a lehetséges komplikációktól, császármetszéstől, illetve a szülés okozta esetleges problémáktól, például a hüvely kitágulásától. Megjelennek a szoptatással és testsúllyal kapcsolatos testi félelmek.
•   A nőiség átalakulásától/elvesztésétől való félelem: „onnantól  csak anya leszek ” (és nem nő), „nem leszek szexuálisan vonzó”, „a párom nem fog kívánni”, „ én nem fogom kívánni a szexet”.
•   "Nem vagyok biztos benne, hogy a páromtól akarok gyereket” (bármelyik oldalról)
•   A korai idők magánya, négy fal közé szorítottsága sokakban él.

Páros/egyéni félelmek egyaránt, hogy:

•   Nem lennének jó szülők, a gyerekeikről nem tudják elképzelni, hogy boldog életük lenne (mellettük), elrontanák a nevelését. Tipikus megfogalmazások: „erre a világra szülni”, „hogy annyit szívjon, mint én”. Amikor valaki ilyen félelmeket fogalmaz meg, általában szó szerint ugyanaz a fantázia jelenik meg a jövőbeli gyerek feltételezett szenvedéseiről és saját rossz szülőségük mibenlétéről, mint amilyen a saját gyermekkoruk volt. Azt projektálják a jövőre. Továbbá a szülőségről szóló elképzelést gyakran nagy mértékben befolyásolja saját szülőnk megélése az anyaságról: az ő hiedelmei, sémái bennünk is visszhangoznak: "ha szülsz, elveszted a barátaidat, egyedül maradsz" "ha szülsz, a férjed megcsal vagy elhagy" stb.

•   A korai időszak nagyon rossz lesz: ez jelentheti a korán kelés kényelmetlenségét/a kisautót tologatás/gügyögés/ pelenkázás őrjítő unalmát egész nap. Vagy éppen, hogy a későbbi életkorok tűnnek elbizonytalanítónak: kamasz lesz, megutál, később felém sem fog nézni.
•   Rossz ok miatt akar(nak) gyereket: a magány ellen, a kapcsolati problémák orvoslására, hogy öregkorukban legyen, aki ápolja őket. Kérdés, hogy mit jelent pontosan jó okból akarni gyereket. A mérlegelés bár sokszor racionális szinten folyik, mégis zsigerileg vagy a véletlen/életkörülmények folytán dől el. Ráadásul, a szülési kor kitolódásával párhuzamosan fokozódik a tudatosság, ami nem segíti a döntési folyamatot, mert nagyon sok ellenérv is felsorakozik, ami jogos ugyan, de elhomályosíthatja a szülés, gyermeknevelés pozitívumait, örömeit.
•   Más dolgok fontosabbak: egyszerűen nem vonzó a gyerek/gyereknevelés.
•   Visszavonhatatlan: „nem lehet visszvinni a boltba”. Óriási felelősség a gyerekvállalás, és mivel életre szól, bekapcsolnak az egyébként is létező egzisztenciális szorongások a jövő miatt, mennyire látunk messzire, kitart-e a kapcsolat, nem leszünk-e betegek...

A tanácsadás során mögé nézünk ezeknek a félelmeknek, negatív érzéseknek. Megnézzük, hogy racionálisak vagy irracionálisak, indokoltak vagy indokolatlanok. Megkeressük, honnan jönnek, mikor csatlakoztak az illetőhöz. Mi az a családi háttér és azok a gyerekkorból hozott negatív minták, amelyek tudattalanul táplálhatják az ellenállást. Azt is kutatjuk, hogy mi ezeknek a negatív érzéseknek a „pozitív szándéka”, tehát, hogy mitől óvja, védelmezi az embert, vagy mi az a pozitív cél, amit el szeretne érni ez a „szorongó részünk”. Például a félelem attól, hogy be leszek zárva négy fal közé, azt üzeni, azt szeretné elérni, hogy megmaradjon a viszonylagos szabadságom, aktivitásom, „régi életem”. Ezen a vonalon elindulva megkeressük, hogy mennyiben irracionális vagy racionális ez a félelem. Ha irracionális, akkor felfejtjük az eredetét, a korai esetleges rossz tapasztalatokat például, módosítva azt a képet, ami az illetőben az anyasággal/egyedülléttel kapcsolatban él. A félelem racionális részével kapcsolatban pedig alternatív terveket dolgozhatunk ki: az apa is mehet gyesre például.

Feltárjuk továbbá, hogy az esetleges testtel, testi változásokkal kapcsolatos félelmeknek megágyaz-e valamilyen általánosabban, a testképpel összefüggő probléma. Ránézünk, hogy milyen maga a párkapcsolat, megteremtődött-e egy alkalmas lélektani légkör egy gyermek fogadásához.

Ugyanakkor legitimáljuk azt a verziót is, hogy valaki nem akar gyereket. A társadalom még mindig stigmatizálja a nőket, akik nem szülnek, pláne azokat, akik ezt saját elhatározásból teszik. Mi azonban azt közvetítjük a pároknak és az individuumoknak: nem kell szülni, ha valaki nem akar. Az egzisztenciális választásnak ezt a szabadságát bárki megengedheti magának anélkül is, hogy rossz gyerekkora lett volna, vagy a saját anyaságával kapcsolatos félelmei lennének. Senki ne szüljön, aki nem akar. Senki ne bántsa magát azért, ha nem akar gyereket.