Vannak olyan párok, akik rengeteg problémájuk ellenére is együtt vannak. Úgy érkeznek hozzánk, hogy szinte bele sem fér az első ülésbe a tengernyi panasz. Amikor az őket összetartó, megerősítő erőforrásokról kérdezünk, akkor jellemzően van egy kis területe a kapcsolatnak, ami jól működik: ilyen lehet a közös intellektuális érdeklődés, a közös kutya szeretete, az összebújás esténként egy hullafáradt nap után.

Minden más területen azonban a kapcsolat kiürültnek látszik, vagy túlzottan megtépázott az eluralkodó konfliktusok miatt. Természetesen el lehet kezdeni dolgozni az alaphiányok feltárásán, a jobb kommunikáción, de ha két ember hirtelen ráocsúdik, hogy a kapcsolat már jóideje nem erőforrás, akkor fontos ránézni, hogy mit is ad akkor nekünk a kapcsolat. Ezt a kérdést értéksemlegesen tegyük fel, tehát ne csak a jóra koncentráljunk.

Sok kapcsolat ugyanis állandó frusztrációt ad a tagoknak: a nem megbecsültségét, szexuális frusztrációt. Elégtelenségérzéset, gúsbakötöttségét, fulladásérzést, amely mégis kibogozhatatlanul össze van fonódva a biztonság érzetével.

Más esetekben a felek sokszor azt élik meg, hogy nem is önmagukként vesznek részt a kapcsolatban. Énük egy fontos aspektusa nincsen elismerve, nem is látja párunk nőiségünket, férfiségünket, lelkünk finomrezdüléseit, szorongásainkat, humorunkat, énünk önmagunk számára legértékesebb elemeit.

Amikor valaki így érzi magát kapcsolatában, számára az élet egy véget nem érő keserű küzdelemmé válik. Folyton megpróbálja jobbá tenni a kapcsolatot, vagy menekül otthonról, másra helyezi át a libidóját: munkára, hobbira. Újra és újra végigelemezi a helyzetet, rágódik magán, magát vagy a párját hibáztatja, miközben egyre mélyebbre ásódik az elégtelenségérzés bugyraiban. És mivel minden kapcsolat a világ keretévé is válik számunkra, szinte el sem tudjuk képzleni, hogy kilépjünk belőle. Pedig, ahogy egy páciensünk olyan találóan fogalmazott a szakítása után: „ahelyett, hogy folyton megpróbáltam volna megoldani valamit, végre elkezdtem élni az életem”.

Nagyon nehéz megérezni, hogy mikor kellene kilépnünk egy reparálhatatlanná vált kapcsolatból. Általában krízisek, veszkedés, egy harmadik szereplő hozza el a rettegett, ugyanakkor kívánt véget. Sokszor azonban jóval tovább húzzák a párok, azon megmaradt kis erőforrásra hivatkozva, ami még pislákol közöttük.

Semmilyen általános recept nincs. Kemény önismereti munkával, kölcsönös akarással, szempontváltással innen is lehet visszaút egymáshoz. Ehhez is az kell azonban, hogy meg akarjuk hallani a belső hangukat, ami direkt vagy indirekt módokon (szorongás, falásrohamok, motivációszegénység, ivás stb) informál minket kapcsolatunk általános egészségi állapotáról.