Apróságokon felcsattanunk, a másikat hibáztatjuk, ha valamit elbaltázunk, még azért is a párunkra haragszunk, ha beverjük a könyökünket, nem értjük, hogy „mit nem ért”, azt hisszük, hogy direkt csinál valamit, csak azért, hogy „minket idegesítsen”.

Amikor eljutunk oda, hogy mindenért a párunk lesz a hibás, akkor álljunk meg egy pillanatra, és próbáljuk tisztázni, mi is a problémánk. Nekünk magunknak mi bajunk van?

A magunkkal kapcsolatos problémákat ugyanis sokszor könnyebb a „másik kerülőútján” megélni, tehát ahelyett, hogy feltárnánk, hogy mi minden okoz bennünk feszültséget, lényegesen egyszerűbb a másikra haragudnunk. Ez számtalan „előnnyel” jár, amelyek persze pszichológiai előnyök, tehát kétarcúak: megspórolunk vele komplex érzésekkel való viaskodást, önismereti munkát, szembenézést elfojtásainkkal, viszont közben párkapcsolatunkat romboljuk vele.

Sokszor könnyű rájönni, hogy mitől vagyunk feszültek, számtalan esetben azonban igen nehezen áll össze a kép. Mi is a bajom, mitől vagyok ilyen feszült/frusztrált/ideges/szomorú? Sokszor még az ezek közül való választás sem egyértelmű. Lehet, hogy csak egy nagy szürkeséget érzünk, valami levertséget, fáradtságot vagy türelmetlenséget, és további lelki nyomozómunkával jár feltárni, hogy emögött valójában frusztráció vagy kudarcérzés bújik meg valami miatt, szomorúság vagy éppen szorongás rejtőzik, valami jövőbeli feladat miatt.

Tehát, amikor úgy érezzük, hogy párunk minden lépésével „kihúzza a gyufát”, akkor kezdjünk gyanakodni! Éspedig gyanakodjunk magunkra! A következő lépés, hogy próbáljuk valamivel pontosabban belőni, hogy mi is a vezető érzés ebben a minket nyomasztó kaotikus konglomerátumban. Ha ez sikerül, akkor már jó úton vagyunk, hogy megtaláljuk az okát is az érzésnek. Tehát: oké, szorongok, de mi vár rám, mit nem teszek meg, ami miatt? Oké, frusztrált vagyok, de mi miatt, mi nem sikerült/mit fojtok el?

Ráadásul a helyzet öngerjesztővé válik. Ugyanis, ha egy jogos érzés helyett (szomorúság, frusztráció) egy másikat élünk meg (harag párunkra), attól az eredeti érzés nem szűnik meg, sőt, még el is fedjük haraggal, miközben azért érezzük, hogy nincs igazunk, ezért még bűntudat is rápakolódik.

Úgyhogy, önismeretre fel! Nem lesz könnyű, de megéri.