Ha este rosszkedvűen érkezünk haza a munkahelyünkről, az arcunkra van írva a lehangoltság, és erre nem jön semmilyen reakció, hanem párunk a szokásos rutinból reagál, „na mi lesz a vacsi?”, akkor igazán magunkra maradunk a bajunkkal.

Ha kiborulunk valamin, és kifejezzük indulatainkat, de a párunk csak annyit mond: „elegem van abból, hogy már megint hisztizel”, akkor ismét nagyon egyedül maradunk, megértés hiányában.

Ha részletesen elmesélünk egy érzelmileg megterhelő problémát, és a párunk ezt kedvesen meghallgatja, de aztán elkezd minket hibáztatni, kioktatni, vagy csak jó tanácsokat adni, akkor szintén nem érezzük a támogató együttérzést.

Ha nincs empátia, akkor meg nem értettnek érezzük magunkat, és egyedül maradunk a párunk mellett. Az empátia vagy együttérzés az, amikor a párunk képes verbális és nonverbális jelzéseink dekódolására, és érzékenységet mutat a lelki állapotunkkal szemben.

Természetesen a párok ketten vesznek részt ebben a történetben is. Hiszen ha valaki nem tudja jól kifejezni az érzéseit, akkor nehéz vele empatizálni. Van, aki a látszat fenntartása érdekében mindig pozitív és mosolygós, talán még ő maga sem tudja, hogy mennyi dolog nyomasztja valójában. Van aki duzzog, puffog, vagy képeket vág, de ennél jobban nem tudja megfogalmazni érzéseit, ami szintén nehezen vált ki empátiát, inkább idegesítő. Előfordul, hogy valaki „nem engedheti meg” magának, hogy gyengeséget vagy szomorúságot lássanak rajta, ez által nem engedi meg azt sem, hogy együtt érezzenek vele.

Az empátiás készség tanulható. Mindenki számára elsajátítható, ha tényleg szeretnénk ebben fejlődni.

• Első lépés az, hogy csendben végig tudjuk hallgatni a párunkat, anélkül, hogy kérdéseket tennénk fel, vagy félbeszakítanánk. Ez már önmagában gondot tud okozni némely párkapcsolatban.

• A gyakorlat második része, hogy a párunkat meghallgatva az érzéseire figyeljünk és nem feltétlenül a tartalomra. Ezzel még több gond szokott lenni, mert a párok szeretnek a „kinek van igaza” üzemmódban dolgozni és nem a „megértésre törekvés” üzemmódban.

• Harmadik lépésben egyszerűen megfogalmazzuk, amit látunk rajta és visszajelzést adunk: „Látom, mérges vagy. Látom, szomorú vagy. Értem, hogy ideges vagy. Értem, hogy nyugtalanít a dolog.” Ez az, ami helyett gyakran a kritika és a jó tanács hangzik el, csakhogy ez nem az érzelmeket célozza, ezért nem hoz megkönnyebbülést. Pedig sokszor a másiknak csak egy érzelmi válaszra van szüksége, hogy értjük, látjuk, hogy mi van benne.

• Legvégül biztosíthatjuk párunkat arról, hogy nincs egyedül, egy öleléssel vagy szavakkal is kifejezhetjük, hogy szeretjük.