A legtöbb párra jellemző, hogy újra és újra nagyon hasonló párbeszédekben és szituációkban találják magukat. Például a nők gyakran aggódnak, hogy párjuk evett-e rendesen, vagy mikor jön haza, erre a pasi persze kiakad. Vagy szól nekünk valami miatt a párunk, mi azt számonkérésnek vesszük és mi akadunk ki.

Lássuk, mi is történik. Eric Berne, tranzakcióanalitikus szerint minden ember három énállapottal rendelkezik: szülői, felnőtt és gyermeki.

A szülői énállapotban úgy érzünk, viselkedünk, reagálunk, ahogyan szüleink tették. Ha apánk autoriter volt, akkor belőlünk is könnyen előjöhet ez a tanult domináns és büntető szigor. Vagy ha édesanyánk a legkisebb náthára is rettenetes aggodalommal reagált, akkor mi is csípőből így fogunk reagálni, ha párunknak hőemelkedése van (de akkor is, ha nekünk magunknak). A szülői énállapot tehát nagyvonalakban lehet irányító vagy gondoskodó.

A felnőtt énállapot racionális, gondolkodik, helyesen értékeli az ingereket, nem szorongja túl. Minél nagyobb tere van, annál kiegyensúlyozottabb a személyiség.

A gyermeki énállapotban pedig úgy viselkedünk mint gyerekkorunkban, vagy ahogyan akkor elvárták tőlünk. Ez az énállapot így lehet szabad, ami az énünk legértékesebb részét képezheti: játszani, bolondozni tud, kreatív és felszabadult. Lehet azonban megnyomorított: tipikusan szorongó (félek egyedül, nem bírom a magányt, ne hagyj el, bármit elviselek), vagy éppen autista (hagyj magamra, zavarsz, egyedül akarok lenni), vagy éppen lázadó (nekem senki ne parancsoljon, nekem senki ne mondja meg, mit csináljak).

Mindenkinek vannak “preferált” énállapotai, tehát olyanok, amelyekben legtöbbször tartózkodik. Nagyon gyakran pedig a párkapcsolatokban kialakulnak és beállnak tipikus tranzakciós (kapcsolati, kommunikációs) mintázatok két ember közt.

Néhány példa:

Amikor például Géza megkérdezi Lilit, hogy nem látta-e a kulcscsomóját, és Lili azt mondja, hogy az ajtóban van, akkor két felnőtt beszélget és minden oké. De ha Lili azt válaszolja, hogy “édesem, nem igaz, hogy soha nem tudod, hol hagyod a cuccaidat”, akkor Lili türelmetlen és irányító szülői énállapotból reagál, ami Gézából pl. előhozhatja a lázadó gyereket: “ne basztass folyton”.

Vagy: Géza megbetegszik. Ha Lili felnőttből reagál, akkor azt mondja: “szólj, ha kérsz teát vagy lemenjek a gyógyszertárba valamiért”. De ha egy túlgondoskodó szülőije van, akkor ez így néz ki: “jaj, édesem, 38 fokos lázad van, lehet, hogy ki kéne hívni az orvost, ittál eleget, vegyél be még 5 algopirint, egyél még 2 kanál levest...stb”. Mire az addig békésen betegeskedő Gézából előjöhet az autista gyerek: “inkább itt fetrengek egyedül, csak hagyjál már nyugton”.

Vagy: Gézát főnöke megkéri, hogy készítsen el egy jelentést holnapra. Géza autoriter apja miatt minden utasításra a főnökétől lázadó gyerek üzemmódba kapcsol: “nem igaz, hogy mindig engem talál meg” és pofákat vág. Na ezzel kihozza az autoriter szülőit a főnökéből: “oké, Géza, 2 órán belül az asztalomon akarom látni, amit kértem”.

Tanulság

Mindig fontos tudatosítani, hogy éppen melyik énállapotból reagálunk, és mik azok a tipikus helyzetek, amelyek “beletaszítanak” pl. egy lázadó gyermeki énállapotba, melyek azok a tipikus érzések, amelyeket ilyenkor átélünk. Nagyon tanulságos kipróbálni, akár utólag fejben, hogy egy másik énállapotból, leginkább felnőttként hogyan lehetett volna máshogy reagálni. Ugyanis a cél mindenekelőtt az volna, hogy a felnőtt énállapotunk legyen a hatóereje az énünknek. Az képes kordában tartani a többit, hogy ne egy éretlen gyerek vagy egy kontrollfreak vagy éppen túlaggódó szülő pattanjon elő belőlünk folyton.