Sokak számára okoz megterhelést a karácsony közeledte, hiszen nagyszerű lehetőség szembenézni a családtagjainkkal való viszonyainkkal. A karácsony a valóságban zajló nagy családi pszichodrámák színtere, ezáltal az önismeret eszköze is lehet.

Mi mindennel szembesülhetünk az ünnepekre készülve, ami miatt nem elsősorban a csodás fények, a töltött káposzta és megható karácsonyi zenék határozzák meg a hangulatunkat?

Tudom-e képviselni magamat? Meg tudom-e úgy szervezni a karácsonyi vendégeskedést, hogy nekem jó legyen? Ez a feladat több részből áll: kiérlelni az ünneplésnek azt a módját, ami a miénk, ahogyan mi szeretnénk ünnepelni, akkor is, ha ez nagyon más, mint a családból hozott minta. Van, aki elutazik melegebb országba, van, aki a családi vacsi után leugrik a haverokkal a bárba, van, aki kirándulni szeret, van, aki romantikus filmet néz otthon. A következő nagy próbatétel, hogy ezt a saját igényt valahogyan megértessük a többi családtaggal. Itt aztán mindenféle érzelmek jöhetnek: sajnálat, aggodalom, düh, megfelelés: Mit fognak szólni a többiek, ha kettesben akarunk lenni 24-én? Mi lesz, ha anyám egyedül marad Szenteste? Hogy adagoljam, hogy elutazunk? Mit tegyek, ha nem akarok főzni vagy ajándékozni? Ilyen helyzetekben könnyen bekapcsol a bűntudatunk is, és megnehezíteni az életünket. Szüleink „elrontott” életének terhe és felelőssége nem a miénk, de kicsit a miénkké válik ezen a kiemelt fontosságú családi ünnepen.

A legfontosabb az, hogy ne bűntudatból és ne megfelelésből tegyünk gesztusokat egymás iránt, hanem valódi törődésből és emberségből. Ezt akkor tudjuk megcsinálni, ha lélektani értelemben felnőttünk, és nem harcolunk már a szüleinkkel/gyerekeinkkel/volt férjünkkel, nem akarunk bizonyítani/megfelelni nekik, és nem akarjuk, hogy ők töltsék fel a gyermekkori érzelmi hiányainkat. Nem akarjuk megváltoztatni őket, és elfogadjuk őket hibáikkal együtt.

Ha a gyermeki énállapotunk aktív, akkor a karácsony napja iszonyú fontossá válik: ha nem úgy sikerül, ahogy elképzeljük, akkor kiborulunk. Követeljük, hogy foglalkozzanak velünk, jelezzék fontosságunkat. Ebben az énállapotban eluralnak az érzelmek: minden gyermeki hiány aktivizálódik bennünk: törődésre vágyunk, könnyen megsértődünk, túlzottan alkalmazkodunk vagy követelőzünk, az is lehet, hogy lázadunk.

Ha a szülői részünk aktív, akkor a karácsony napja szintén nagyon fontossá válik. Gondoskodunk, rengeteg energiát teszünk bele, főzünk, ajándékozunk. Emellett azonban elvárásokat is megfogalmazunk, kritikusak vagyunk, irányítunk, leteremtünk, leckéztetünk. És ismét baj van, ha nem úgy sikerül, ahogy elképzeltük.

Felnőtté válás! Ez a legfontosabb jelszó a karácsonyi ünnepségekhez. Ha nem is megy könnyen, a karácsony újabb és újabb alkalmat ad arra, hogy kidolgozzuk saját felnőtt énünket. A felnőtt belátja, hogy tulajdonképpen mindegy, melyik napon van együtt a család, a lényeg az együttlét. A felnőtt elfogadja, hogy nem az ajándék a lényeg. A felnőtt képes arra, hogy részt vegyen az együttlétben: nem elszenvedi, nem kibírja, nem akar megfelelni, hanem részt vesz. Nem azért főz, mert „kell”, hanem mert szívesen vendégül lát másokat. Vállalja a felelősséget a döntéseiért: hogy hol, mikor és kivel szeretné az ünnepeket tölteni, és tudja is képviselni döntéseit, eltűrni azok következményeit. Nem vállal felelősséget azért, hogy a másik hogyan érzi magát: az a másik felnőtt dolga. Nem engedi, hogy bűntudata vagy lelkiismeret furdalása legyen azért, mert nem a másik, hanem a saját kedvéért tesz dolgokat. Mindemellett őszinte szeretettel és törődéssel fordul szerettei felé, nem akar szerepet játszani.