Alapvető konfliktusforrás tud lenni párok számára, hogy egy buliból (házibuli, sörözés, baráti találkozó), amire együtt érkeztek, vajon közösen is kell-e távozniuk. Jellemzően kialakul a rutin, valaki jobban bírja, míg a másik hamarabb fárad, attól is függ, melyikőjük baráti társasága stb. Vannak nehezített helyzetek, amikor közelkedés, helyszín stb. miatt a felek praktikusan is össze vannak kötve, de mi most pusztán a lelki-kommunikációs kérdésekkel foglalkozunk.

Mikor indulunk már?!

A probléma akkor kezdődik, amikor az, aki már menne, nem kommunikálja megfelelően szükségleteit. Tehát például látványosan unatkozik, vagy szenved, vagy kérdezgeti partnerét, hogy mikor indulnak már, miközben a másik láthatóan még jól érzi magát. Sokszor passzív-agresszív, bűntudatot keltő stratégiát használ: „jó, én akkor hazamegyek, ha te nem jössz”. Ez után nehéz jól éreznie magát a másik félnek. A végeredmény sokszor, hogy együtt baktatnak hazafelé némán, vagy durcásan ülnek a taxiban/éjszakai buszon. Egyikőjük puffog, hogy eddig kellett szenvednie, másikuk, hogy elrángatták a jó kis buliból.

Miért nem érzed jól magad?

A másik tipikus helyzet, hogy a bugisabb fél, látván partnere feszengését/álmosságát/unalmát, erőltetve is megpróbálja bevonni őt a buliba: itatja, rángatja a táncparketten, odavezeti különféle emberekhez beszélgetni. Ez akár be is jöhet, de sokszor csak még nagyobb feszengés lesz a vége.

A másik negligálása

Látva, hogy partnerünk egy csöppet sem találja fel magát, nem teszünk semmit. Mi jól érezzük magunkat, ő meg oldja meg. Néha odapiszkálunk neki, hogy feloldódhatna. Fordított esetben, az unatkozó fél egyszercsak fogja magát, és köszönés nélkül, vagy egy „én mentem” után távozik, gondoljon, amit akar a partnere.

Megoldás

Ne akarjunk a másik helyett dönteni, ne gondoljuk, hogy tudjuk, mi lenne a másiknak a jó. Tartsuk tiszteletben a másik vágyait, de inkább csak akkor bólintsunk rá olyasmire, amihez nincs igazán kedvünk, ha utána nem fogunk napokig duzzogni miatta.

Nem kell mindenhonnan együtt távozni. Ha partnerünk láthatóan jól érzi magát, de mi nem, és ez már biztsoan nem is fog változni, ne várjuk, hogy észreveszi szenvedésünket, hanem közöljük vele, lehetőleg őszintén, hogy ő „nyugodtan érezze jól magát, mi inkább hazamennénk”. Ha pedig látjuk, hogy a partnerünk már menne, mi pedig maradnánk, akkor nyugodtan adjunk neki engedélyt a távozásra, és „kérjünk” a maradásra.