Vannak helyzetek, amikor igazán megéljük, hogy párunk/házastársunk a szövetségesünk, mellettünk áll jóban és rosszban. Támogat nehéz élethelyzetekben, munkanélküliségben, gyászban, betegségben, életközépi válságban, szüleinkkel kapcsolatos konfliktusainkban. Leginkább akkor van szükség erre az összetartásra, amikor nehézségekkel küzdünk.

A lojalitás az egyik kapcsolati elkötelezettség másik fölé helyezését jelenti.  Többféle lojalitás létezik: van gyermek és szülő között, amely alapvetően a vérségen alapul, ugyanakkor a törődés és gondoskodás, a neveltetés következménye is, amiért gyermekként hálát érzünk. A gyermeki lojalitás asszimertikus, az egymást követő generációk között vertikálisan működik, és természetéből adódóan nem visszavonható. 

A párkapcsolatokban pedig horizontális lojalitás jön létre: itt a felek egyenrangúak, kölcsönösen vannak jogaik és kötelezettségeik, ez az elkötelezettség azonban visszavonható, ha úgy döntenek, hogy nem elég megfelelő számukra a kapcsolat.

Egészséges párkapcsolati működés esetén feladjuk az eredeti családhoz fűződő kizárólagos kötelékeinket és külső, egyenrangú kapcsolatban köteleződünk el, az elsődleges lojalitást a párunkkal éljük meg. Vannak azonban szülők, akik nem támogatják gyermekük önállósodási törekvéseit és maguk mellé láncolják, gyermekszerepben tartják felnőttként is. Fordítva pedig, vannak felnőttek, akik szüleikhez továbbra is gyermeki lojalitást élnek meg, előbbre helyezve őket akár házastársuknál is, legalább olyan szorosan kötődve hozzájuk. Ha valaki maximálisan elérhető szülei számára felnőttként is, és saját életét alárendeli nekik, akkor ez a szülők felé mutatott túlzott lojalitás meg tudja gátolni felnőtt, egyenrangú párkapcsolatok kiépítésében, egészséges működtetni tudásában. Ha eredeti családunkról nem tudtunk egészséges mértékben leválni, ez talajt teremt a lojalitás-konfliktusok kialakulásához.

Könnyebb vagy súlyosabb döntési helyzetben előfordul, hogy választanunk kell szüleink és párunk között, mert az igényeik versengenek egymással. Elutazzunk-e az Ünnepek alatt, vagy legyünk a szüleinkkel? Minden vasárnap ott a helyem a családi ebéden, vagy kiránduljak inkább a párommal? Magamhoz vegyem-e beteg apámat, vagy őrizzem meg a családunk békéjét, és hívjak mellé gondozót? A lényeg, hogy ezekben a helyzetekben tudatosan vagy tudattalanul valamelyik kapcsolat javára döntünk, ezzel együtt a másik rovására.

Vannak szülők, akik hajlamosak bűntudatkeltéssel, lelki zsarolással nehezíteni ezeket a döntéseket, így a felnőtt gyermekben bűntudat, lelkiismereti gondok, és félreértelmezett felelősségérzet alakulhat ki. Nehezítheti a helyzetet, ha valaki egyedüli gyermek, vagy a szülők magányosak, mert özvegyek vagy elváltak.

Nagy feszültséget okoz egy párkapcsolatban, amikor párunk és szüleink között konfliktus alakul ki, és mi nem tudunk egyértelműen az egyik vagy a másik oldalra állni. Ez a lojalitás-konfliktus azért robban ki, mert veszélyezteti mind a szülők, mind a párunk felé táplált lojalitásunkat és lebénulunk: kit válasszunk? Mivel a gyermeki lojalitás visszavonhatatlan, ezért nem mindig vagyunk képesek teljes mértékben párunk mellé állni a konfliktusban, hiszen akkor meg kellene tagadnunk saját szüleinket. Ekkor viszont párunk jogosan érzi azt, hogy megszűnik köztünk a véd- és dacszövetség, mert nem állunk mellé.

Az ilyen helyzetekben sokszor keményen sérül a kapcsolat, a felek kölcsönösen azt érezhetik, hogy nem bízhatnak a másikban, vagy nem elég fontosak neki, vagy a másik elárulta őket. A lojalitás-konfliktusok megbeszélése és feloldása fontos a kapcsolat jövőjét tekintve. Amikor megpróbáljuk feloldani a nézeteltérést, próbáljunk belehelyezkedni párunk helyzetébe. Ne azt lássuk csak, hogy ellenünk van, hanem arra koncentráljunk, hogy nehéz a helyzet számára, amit talán nem a legjobban kezel, de nem rosszindulatból, hanem saját lojalitás-konfliktusa miatt.