A kötődési problémák manapság a fiatal felnőttek “népbetegsége”. Az intimitás deficitjei mögött sokszor a saját gyermekkorunkból eredő rossz tapasztalatok állnak. A sérüléstől, csalódástól való félelem ilyenkor felnőttként is megakadályoz bennünket, hogy valakit közel engedjünk, megmutassuk magunkat.

Masszív védekező rendszereket alakítunk ki annak érdekében, hogy ne sérüljünk. Ilyenkor az érzelmi biztonság megélése a legfontosabb, amit a másik közelsége vagy szeretete “veszélyeztet”. Bizalmatlanok vagyunk, félünk, hogy „átver, elhagy, visszautasít, csalódást okoz”, vagy akár tudattalanul attól, hogy „én nem leszek elég jó”. Eljuthatunk odáig, hogy el is fojtjuk saját intimitási és szeretet iránti szükségletünket: bár a fejünkkel tudjuk, hogy valami nem stimmel, „kéne már párt keresni”, hiányérzetet azonban nem érzünk.

A fiatal felnőttkor Erikson által leírt legfontosabb életfeladata pedig az intimitás kialakítani tudása. Az intimitás alatt a kapcsolódási és elköteleződési képességet értjük, amikor az egyén képes önmagát feltárni/odaadni, és beengedni valakit az életébe, ez által összekapcsolódni, ahelyett hogy örökké távolságot tartana vagy elszigetelődne, vagy csupán epizodikus kapcsolatokat tartana fent. Erikson ezt a szakaszt 19 és 35 év közé helyezi, bár nagyon egyéni, hogy ki mikor érkezik el ide.

Nem evidens persze, hogy mindenki arra vágyik, hogy elköteleződjön, családot alapítson és gyermekeket neveljen, lehet másképp is. Vannak, akik nem igazán éreznek szükségletet a kapcsolódásra, és vannak, akik rövidebb kapcsolatokat tartanak fenn. Az is lehet, hogy egy pár régóta stabil kapcsolatban él együtt, de a jövő tervezésére nem gondolnak, és a gyermekvállalás kérdése még a 30-as éveikben is hidegen hagyja őket.

Így is lehet dönteni, nincs előírás vagy szabály arra, hogy hogyan kell élni. De az nagyon fontos, hogy ez a választás szabad döntés következménye legyen. Ehhez lehetséges, hogy be kell gyógyítani az élettörténet során elszenvedett lelki sérüléseket, hogy aztán szabad elhatározásból írjuk meg saját forgatókönyvünket, és ne kényszerítsen bele egy olyan pszichés valóság, amit nem mi választottunk.

Sokszor a kötődési probléma kerülőutakon fejeződik ki, ezért észre sem vesszük. Előfordul, hogy öntudatlanul a szoros szülői vagy testvéri köteléket helyezzük előtérbe, ami nem enged más szeretetszemélyt beengedni az életünkbe. Van, aki a barátaival tölti fel azt az érzelmi szükségletet, amelyet mások egy párkapcsolatban tesznek, ezért nincs hiányérzete. Van, aki virtuális kapcsolatokat tart fent, mert az biztonságosabb. Mások plátói szerelmeket hajszolnak, melyek feltöltik és lekötik az érzelmi életüket, de nincs reális esély arra, hogy valódi intimitásba kelljen kerülni.

Nehéz felismerni intimitástól való félelmünket, ha tudunk látszólag valós indokot találni arra, hogy miért nincs párunk. Sokan szeretjük azt gondolni, hogy azért nem tudunk komoly kapcsolatot kialakítani, mert “nem találunk megfelelő embert hozzá”. Ilyenkor jellemzően olyan magasra kerül a mérce, hogy rendszerint elbuknak a próbálkozók. Vagy éppen olyan embert választunk, akivel nem lehetséges a komoly kapcsolat elindítása, mert házas, vagy valamilyen más okból elérhetetlen.