A szex párkapcsolatonként változik

Bár azt gondolhatnánk, hogy szexuális preferenciáink, tehát hogy mit szeretünk az ágyban, többé-kevésbé hozzánk tartoznak, mégis ezek legalább annyira a két fél közötti harmónián, diszharmónián, fizikai és kapcsolati sajátosságokon múlnak. Tehát a szexuális preferenciák, bár persze az egyénről is szólnak, azonban párkapcsolati tanácsadóként azt látjuk, hogy (amennyiben nem valamilyen karakteres perverzióról, szélsőértékről beszélünk) a kapcsolat maga sokszor legalább annyira meghatározza, hogy mire vágyunk a szexben, mit tudunk nyújtani, mire mondunk igent vagy nemet és így tovább.

couples-culturainquieta8.jpg

A szexuális szokásokat mérő tesztek általában nem kérik, hogy bizonyos partnerre gondoljunk, csak úgy általában kérdeznek rá, hogy mit csinálunk szívesen intim helyzetbenAzonban igen másként élik meg az emberek nőiességüket/férfiasságukat, szexuális vonzerejüket és képességeiket eltérő párkapcsolatokbanErre szokás talán mondani, hogy „működik a kémia” két ember között, vagy pedig csak „oké, elmegy a szex” .

Mást enged meg magának az ember a szeretőjével mint a férjével vagy a feleségével, a fuck buddy-jával vagy élete szerelmével. Visszatérően halljuk férfiak szájából, hogy a „gyerekeim anyjával nem tudom” ezt vagy azt megtenni

A szexuális energia egyik legfontosabb forrása a másik vágyaPersze vannak olyan esetek, hogy valamilyen okból partnerünk nem vágyik ránk, vagy mi rá (például depresszió, szorongás, teljesítménykényszer, kapcsolati problémák miatt). Ha azonban két ember között „kb működik a kémia” , akkor a mindannyiunkban ott lévő „szexuális lényt” a másik vágya kelti életre. Ha vággyal néz ránk, vággyal ér hozzánk, akkor a vágya feltölt minket önbizalommal, szexuális erővel, vággyal. És fordítva – a mi vágyunk (kifejezése) vágyat kelt partnerünkben. Ez sokszor a szerelmi szenvedély felkeltésére is igaz, nem csak a szexualitásraÉs minél inkább megéljük magunkat mint a vágy tárgyát, mint a másik tekintetéből feltöltött szexualitású nőt vagy férfit, annál jobban meg merjük élni magunkat az ágyban is.

Találkoztunk olyannal, aki évtizedekig nem tudta élvezni az orális vagy anális szexet, majd lett egy partnere, akivel imádja és folyton arról fantáziál. Van aki általában a „kurvás” vagy éppen a nagyon „érzelmes” szexet folytatta egész életében, majd találkozott valakivel, akivel éppen az ellenkezőjében mélyednek el és élik meg magukat.

A szex milyensége szimbolizálhatja a kapcsolat egyéb, lelki jellemzőit isDe az is lehet, hogy két ember szexuális együttléteinek „műfaja” eltér kapcsolatuk „mindennapi” jellegétől. Évek óta együtt élő, szinte baráti párkapcsolatokban a szexualitás is lehet könnyed, de lehet fojtott is, olyan terep, amelyen valamiért nem tudnak magabiztosan mozogni a párok. Előfordulhat, hogy éppen azért, mert túl közel vannak egymáshozA közelség pedig, bár az intimitásnak kedvez, de sokszor káros a szexualitásra.

Egy konfliktusos kapcsolatban ezért is működhet a szex nagyon jól, (akár mert feszültségoldó szelepként is funkcionálhat), mivel a konfliktusos vagy biztonságot nem adó kapcsolat olyan lelki távolságot állandósít a két fél között, ami a szexnek éppen, hogy jót tesz: beleviszi azt az idegenséget, ami a megszokott, nyugis kapcsolatokból hiányozni kezd.

Nem érdemes azonban általánosítaniVan, aki a biztonságban, van aki éppen a stabilitás hiányában tudja megélni igazán szexualitását.

Milyen a felszabadult szex?

Összeszedtünk néhány jellemzőt, amit jól működő párok gyakran kiemelnek mint kimondottan a felszabadult, "szégyen és undor nélküli" együttlétek sajátosságait, és mi is fontosnak tartjuk leírni. Persze sok egyéb szempont is van, illetve nem kell az alábbiakból mindegyiknek teljesülnie.

  • Kezdeményeznek, ha akarnak, és nemet mondanak, ha akarnak.
  • A párok szexuálisan vonzónak érzik saját magukat a kapcsolatban.
  • Ki tudják fejezni, hogy a másikat is szexuálisan vonzónak látják. Kifejezik fizikailag és verbálisan is.
  • Gyakran fantáziálnak a másikról távollétében. Ebbe a fantáziába akár más személyek is beleszövődhetnek. Vagy akár másokról is fantáziálhatnak parallel, de ez nem csökkenti a partner iránti vágyat.
  • Mesélnek egymásnak az egymással kapcsolatos szexuális fantáziáikról és vágyaikról: hogyan, milyen pozíciót, milyen szituációt képzelnek el. Szex közben is tudják akár használni a verbalitást.
  • Képesek finom változtatásokat vinni a szexuális életükbe. Nem feltétlenül a kámaszútra összes pozíciójának kipróbálásáról van szó, hanem apró mozdulatokról, minimális szerepfelvételekről (pl. aktív, passzív, ellenálló, domináns).
  • Fizikai örömet jelent számukra a partner fizikai öröme.