Gyerkőc az ágyunkban?

 

A teljes családi összetartozáson belül többféle családi „alrendszer” létezik: házastársi, szülői és gyermeki alrendszer. Normál esetben ezek világosan elkülönülnek egymástól és mindenki biztosan tudja magáról, hogy hol helyezkedik el a rendszerben. A házastársi alrendszer a férfi és a nő közötti szimmetrikus viszonyt jelenti. A gyerekek viszonylatában persze a házastársak szülői alrendszerként is működnek. A jó család erős házastársi alrendszerre tud építkezni, ezért az egyik legfontosabb dolog magát a párkapcsolatot megerősíteni, közös tevékenységekkel, minőségi idő eltöltésével gyerekek nélkül is. Sokszor előfordul azonban, hogy amint megszületnek a gyerekek, a szülők hajlamosak megfeledkezni a házastársi alrendszerről és „csak” szülőként kezdenek el működni.

A gyermeki és szülői alrendszer között már inkább asszimetrikusak az erőviszonyok: általában a szülő a főnök. Megtörténhet azonban, hogy a gyermeki alrendszerből az egyik gyerkőc „felcsúszik” a házastársi vagy szülői szerepbe. Illetve az is gyakori, hogy a házastársi/szülői alrendszerből „lecsúszik” valaki a gyermeki alrendszerbe. Ilyenkor a család normál szerkezete felborul, ami egyik családtagnak sem jó. A „hibás” rendszer azonban képes nagyon hosszan fennmaradni, hiszen olykor mindkét szülő igényének megfelel. A „keveredés” azonban kikezdi a párkapcsolatot, és igazi áldozatai pedig a gyerekek lesznek.

145327-147243.jpg

Hogyan fordulhat elő ilyesmi? Meglehetősen “könnyen és észrevétlenül”. Nézzünk néhány egyáltalán nem ritka példát az alrendszerek közötti vándorlásról: 

A gyermek a házastársi alrendszerbe emelődik

Például ha a férj hosszú üzleti útra megy és a feleség maga mellé veszi a gyermekét az ágyba, (nem elsősorban azért, mert a gyermek igényli, hanem mert ő maga). Vagy a szülő mindent megbeszél a gyermekével, ami a felnőttekre tartozik, (sokszor mintha a kislány lenne az anya legjobb barátnője). Előfordul, hogy a szülő nem tud egyedül lenni, és férje/felesége helyettesítőjeként tekint a gyermekére, intimitásigényét vele elégíti ki.

A gyermek szülői alrendszerbe kerül

Ha a gyermek rendszeresen megy az óvodába kistestvéréért, vagy a szülők távollétében neki kell gondoskodnia róla, máris a szülői alrendszerbe került. Vagy ha túl korán felnőtt szerepeket ruháznak rá, például gyerekként dolgoznia kell, hogy legyen mit ennie a családnak. Előfordul az is, hogy a gyermek a saját szülőjének válik szülőjévé, az által, hogy a szülő lelki (vagy akár anyagi) támaszként tekint gyermekére.

A szülő a gyermeki alrendszerbe kerül

Ha az apa domináns és erős, az anya a gyermeki alrendszerben köthet ki, és róla is gondoskodni kell. Van, hogy az anya a gyermekével beszéli meg a dolgait, kettejük szoros intimitásásból kizárja az apát, és az apa gyerekszerepbe kényszerül. Ha az egyik fél beteg, alkoholista, vagy más miatt gyengébb, akkor is belekerül a gondoskodást igénylő gyermek szintjére.

Olyan is van, hogy az alrendszerek határai elmosódottak, mindenki egy nagy „masszában” van, akár egy ágyban is alszanak, vagy mindent együtt csinálnak. Ezek tipikusan a “nyitott ajtós családok”. Itt a családtagok belefolynak egymás életébe, gyakorlatilag senkinek sincs magánélete, ami súlyosan hátráltatja a felnövekvő gyerekek autonóm személyiségének kifejlődését.

A szerepek összekeveredése vagy átláthatatlansága komoly lelki zavarokat okozhat a gyerekekben, és párkapcsolati gondokat is kivált. Foglalkozni kell azzal, hogy a gyermek gyermek tudjon maradni a családban, és a házastársak elégítsék ki a házastársi szükségleteket. (Ha pedig nincsen házastárs, a szülő ne a gyermekétől várja, hogy pótolja). A szülők tartsák meg a pozícióikat a gyerekekkel szemben, tudjanak határokat szabni és biztonságos hátteret nyújtani a gyermek kibontakozásához.