Szeretem, de nem úgy

Vannak kapcsolatok, melyek annak ellenére, hogy évek óta tartanak, rengeteg konfliktuson és szakítási kísérleten mentek keresztül. Előfordul, hogy e mögött az egyik fél mélyen gyökerező érzelmi ambivalenciát találjuk, azaz, amikor egy éretlen személyiség a „gyűlölök és szeretek” állapotában van. Ilyenkor az illető viselkedése is „kétarcú”, egyszerre mond „igent” és „nemet”: benne van a kapcsolatban, de sokszor elutasító.

Teréz és János 3 éve éltek együtt, mikor eljöttek hozzánk. Elmesélték, hogy kapcsolatuk eléggé megromlott, szexuális életet 10 hónapja nem élnek, és mindketten nagyon szenvednek a kapcsolatban, melynek mégsem tudnak véget vetni. Vannak meghitt pillanataik, közösen befogadtak egy kiscicát, közös lakás vásárlását tervezgetik. Azonban Teréz nagyon elégedetlen Jánossal, rendszeresen rendez jeleneteket, melynek vége a szakítás, de másnap mindig sírva kéri Jánost, hogy bocsásson meg és jöjjön vissza. János kezdi elveszíteni türelmét, és egyre nagyobb indulatokat érez Teréz iránt. Az ő érzései biztosak voltak, jövőt tervezett Terézzel, ezért sok mindent elviselt, a pohár azonban kezd betelni.

A köztük lévő feszültség mögött egymás előtt nehezen vállalható érzelmeket feltételeztünk, ezért külön-külön is behívtuk őket, hogy könnyebbé tegyük számukra, hogy őszintén tudják feltárni gondolataikat.

Teréz ambivalens érzelmei végére jártunk: soha nem érzett szerelmet János iránt, de ezt soha nem mondta el neki. Mivel a férfi annyira szerette, belement a kapcsolatba. Emiatt a mai napig dühös Jánosra, bár irracionális, de úgy érzi, a férfi kényszerítette bele a kapcsolatba. Szinte áldozatnak éli meg magát. Azonban mivel életük azóta szorosan összefonódott, Teréz pedig retteg a magánytól, ezért nem képes szakítani. A terápiás terven gondolkodva Teréz esetében, a saját döntéseivel kapcsolatos felelősség vállalása, és a viselkedése és érzelmei közötti hiteles összhang megteremtése tűnt szükségesnek a változáshoz. Illetve annak feltárása, hogy milyen gyerekkori tapasztalatok vezettek a szeparációs szorongásához, ahhoz, hogy nem bír egyedül lenni.

János - árva fiúként - nagyon szeretett volna kötődni, biztonságban érezni magát egy kapcsolatban, saját családjában megteremteni azt, amit ő maga sosem kapott meg. A szakítás számára rettenetes gondolatnak tűnt. Hajlandó volt alávetni magát Teréz hagulatingadozásainak, és eltűrni minden szeszélyét a kapcsolat fenntartása érdekében. János esetében saját szükségleteinek felvállalása, és a negatív érzések megfogalmazni tudása lett a cél.

A további munkát illetően jobb ötletnek tűnt, ha először mindketten külön-külön kezdenek neki  lelki problémáik rendezésébe egyéni terápia során. A kapcsolat, mint később megtudtuk, szakítással végződött…